A kispiaci Feszületnél

A kispiaci Feszületnél

2015. január 5., hétfő

JANUÁR 3-ai HUMANITÁRIUS AKCIÓNK



Hagyományainkhoz híven jótékony célú téli gyalogtúrával kezdte az újesztendőt a Rákóczi Szövetség kispiaci helyi szervezete
A behavazott tanyavilágba vittünk élelmiszerből, ivóvízből, tartós fogyasztási cikkekből álló segélycsomagokat olyan idős, magányosan élő embereknek, akik a tél beálltával szerény körülmények között, magukra vannak hagyatva.
A humanitárius akciónkhoz csatlakoztak a Tótfalusi Rákóczi Szövetség tagjai, valamint elkísért bennünket és felajánlásaival segített egy szegedi vállalkozó – Makra Péter úr is, aki az interneten szerzett tudomást a megmozdulásunkról.
Köszönjük minden rézvevőnek a segítséget, és a jó szándékú tenni akarást! 

Január 3-án, szombaton reggel tucatnyi fölmálházott aktivistánk vágott neki az Ustorka felé vivő dűlőutaknak, hogy a szántásokon, havas tarlókon átvágva segítsen a rászorulókon.
 - Civil szervezetünk egyik alappillére a szolidaritás, az elesettek megsegítése. Adományainkat – anyagi támogatás híján - önerőből vesszük meg, és saját magunk juttatjuk el azoknak, akik azt leginkább igénylik. Ezeknek a tanyákon élő, magányos embereknek a csomagjaink sokat jelentenek. De az igazi értéket az adja, hogy társaságot viszünk hozzájuk, és tudatosítjuk bennük: nincsenek egyedül. Odafigyelünk embertársainkra. A gondoskodásért a szemükben van a köszönet. Nem csak karácsonykor - mindig kell adni. Ez a szeretet parancsa, ami működteti a Szövetségünket. 
  – nyilatkozta Vörös László, a kispiaci Rákóczi Szövetség elnöke.

Ahogy az elmúlt időszakban, úgy az idén is több ízben fogunk hasonló, embert próbáló, egész napos túrát szervezni. Sajnos elkel a jótékonykodás, nehéz időket élünk. Szervezőként, koordinátorként várjuk további adományozók, erős kondícióban lévő részvevők jelentkezését.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése