A kispiaci Feszületnél

A kispiaci Feszületnél

2015. január 24., szombat

A HATALOM TÉRHASZNÁLATA - Dr. PAPP ÁRPÁD előadása

A Rákóczi Szövetség Kispiaci Helyi Szervezetének rendezésében:

A HATALOM TÉRHASZNÁLATA - avagy a többség és a kisebbség (v)iszonya

Dr. Papp Árpád néprajzkutató, a szabadkai Városi Múzeum munkatársa évek óta vizsgálja a honi állapotokat, a szerbiai és ezen belül a lokális közéletünk természetét. Több kötete, és számos tanulmánya jelent már meg múltunkat és a jelenünket illetően.



A vetítéssel egybekötött előadás olyan - napjainkban tapasztalható - jelenségeket, összefüggéseket fog górcső alá venni, amelyek szűkebb pátriánk közéleti fonákságairól éppúgy beszédesen árulkodnak, mint a mindenkori hatalom gyakorlatáról.

Sok egyéb mellett ízelítőképpen szó esik majd a szabadkai, bácskai utcák és terek névváltoztatásáról, a szobrok állításának és lebontásának szokásairól, kisebbségi voltunkból adódóan berögzülni látszó rossz szokásainkról, az épített örökségünk, múltunk rombolásának tudatos megnyilvánulásairól csak úgy, mint például a polgármesteri bálak ülésrendjének tanulságairól.

Mindezt barátságos légkörben, forró tea mellett, közvetlen módon, szellemes stílusban előadva meghallgatja, majd hozzászólhat, aki január 30-án, pénteken este 18,00 órakor megtiszteli a kispiaci Rákóczi Szövetség rendezvényét, a kanizsai képtárban!

A belépés ingyenes!

Várunk minden jó szándékú embert!

Folyamatosan bővülő információkért jelöljön be bennünket a facebookon, és kövesse az új fejleményeket!
(Az előbbi piros betűs facebook szóra kattintva elnavigáljuk kezdőoldalunkra!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése