A kispiaci Feszületnél

A kispiaci Feszületnél

2016. április 14., csütörtök

LÓHÁTON A DÉLVIDÉKEN



Adai lovasok voltak kispiaci Rákóczi Szövetség vendégei


Múlt pénteken a kanizsai városi képtár helyi, horgosi és szegedi lovas emberekkel telt meg. Olyanokkal, akik a lovakkal együtt élnek, a mindennapjaik részét képezi a jószággal való törődés. Értik, fölvállalták az állataik gondozását, ugyanis alaptermészetüknél fogva maguk szeretik etetni, ápolni a hátasaikat, foglalkozni a sörényes, patás társaikkal, és törődni az istállóik környezetével.  Mert mint Gyarmat István lovas gazda fogalmazott: lehet a virágos, díszített udvart, a gyepet kikímélve, folyvást csak a külvilágnak hencegni a négylábú kedvencekkel. Csakhogy az nem lótartás, hanem arcoskodó fennhéjazás. Az adai Lovas Klub megalakulásának körülményeit elemezve a másik vendég, a szervezet vezetőségi tagja – Illés Ferenc – elmondta, hogy az ottani tömörülést is a ló szeretetének igénye hívta éltre. Az évek során, megerősödvén a klub számos követővel gazdagodott, akiket korra és nemre való tekintet nélkül a lovazással együtt járó öröm megélése hozott egy tető alá.

2016. március 30., szerda

LÓHÁTON A VAJDASÁGBAN



P R O G R A M A J Á N L Ó !

2016. március 31-én, csütörtökön este 18,00 órai kezdettel a magyarkanizsai Dobó Tihamér Képtárban a kispiaci Rákóczi Szövetség vendégei lesznek az adai lovas klub képviselői.



Lóháton a Vajdaságban címmel Illés Ferenc és Gyarmat István tart vetítéssel egybekötött előadást a lótartás és a lovazás örömeiről, a tavalyi lovas túráikról, és általában a XXI. századi embernek a lovakhoz kötődő, újjáéledő kapcsolatáról.
Az est házigazdája Pósa Károly lesz.
A szervezők egy pohár bor, tea mellett a rendezvényre várják a szövetség tagjait, a szimpatizánsokat, valamint a jó szándékú érdeklődőket!

A belépés ingyenes.

2016. március 10., csütörtök

GAZDA JÓZSEF járt Kanizsán!

A Dunakesziről érkezett vendégekkel Gazda József
Kispiaci és kanizsai érdeklődők előtt tartotta meg Gazda József erdélyi szociológus-történész-író rövid, alkalmi könyvbemutatójával egybekötött előadást Magyarkanizsán, a Rákóczi Szövetség vendéglátásában.
A neves szakember dedikálta könyveit és a jelenlévőknek a magyar nemzettudatról, valamint a napjainkban aktuális nemzet- és világpolitikai kérdésekről fejtette ki a véleményét. a fogyatkozó erdélyi magyarság sorskérdéseit taglalva kitért a múltból ránk erőltetett történelmi igazságtalanságok okaira, azok következményeire, illetve az azokra adható válaszokra. 

2016. február 10., szerda

ISMERŐS ARCOK KÖZÖTT

A Rákóczi Szövetség kispiaci és kanizsai küldöttsége a budapesti POLGÁROK HÁZÁBAN járt, az Egymás közt című rendezvényen. 

Az esten Nyerges Attilával, az Ismerős Arcok zenekar vezetőjével Szentesi Z. László újságíró beszélgetett.


A díszteremben megtartandó beszélgetésre több mint százan eljöttek, akik között a Délvidéket képviselve a Szövetség tagjai is helyet foglaltak.
A jó hangulatú program három részből állt. Az est házigazdája, Szentesi Z. László feltett kérdéseire az énekes-dalszerző Nyerges mélyenszántó gondolataival elegyítve gyakran humorral, iróniával fűszerezett meglátásai következtek. Az őszinte válaszokból egy érző ember portréja kerekedett ki. Egy olyan alkotót ismerhettünk meg, akit nem szédített meg a siker, két lábbal áll a földön. Hisz és mer is hinni olyan értékekben, amik manapság egyáltalán nem divatosak. Az együttes megalakulásától ecsetelt pálya legintimebb részleteit is megosztva a közönséggel némi bepillantást nyerhettünk a magyarországi zenei élet kulisszatitkaiba.
Az estet néhány videóbejátszás színesítette. A program végén nekünk, a régi barátság okán, a színfalak mögött külön lehetőség nyílott egy viszonylag hosszabb bemutatkozásra, beszélgetésre Nyerges Attilával, aki ígéretet tett arra, hogy egy közelebbi időpontban szívesen eljön látogatóba szülőföldünkre.

2016. február 5., péntek

TÖRÖK GYEREK MEGVÁGTA...

...magyar gyerek gyógyítja 

 

 

Ezzel az elnevezéssel kezdeményez közös akciót a kispiaci és a magyarkanizsai Rákóczi Szövetség, bácskai épített örökségünk egyik legfigyelemreméltóbb épülete, a horgosi Szelevényi-erdőben található tanyacsárda és annak környezete kapcsán.

Az elmúlt időszak migránsválsága következtében, a vidékünkön áthaladó tömegek különösen nagy károkat okoztak a az európai értékrendet alulmúló szemetelési szokásaikkal. A mindenfelé maguk után hagyott, szétszórt hulladék jó részét az illetékesek igyekeztek ugyan összegyűjteni, de akadnak még szívet sajdító látványú helyek, ahol a népvándorlás nyomai jelzik az itt élőknek, mennyire nem becsülik meg mások azt, ami nekünk örök érték.
Éppen ezért a horgosi Csárda környékének méltatlan állapotát a Rákóczi Szövetség helyi szervezeteinek önkéntesei fogják megtisztítani.
Az akció 2016. február 7-én, vasárnap délelőtt 9.00 órakor kezdődik.

A szervezők a tagok, szimpatizánsok mellett várják a természetet szerető, a környezetünk tisztaságáért tenni akaró önkéntesek csatlakozását is!
Gumikesztyű, vagy munkáskesztyű használata kötelező!
(Kisebb gereblye, villa - ajánlott.)
A kanizsai kommunális közvállalat teherjárműve el fogja szállítani a zsákokba összegyűjtött szemetet. (Zsákok is biztosítva lesznek!)

A szülőföldünk szent. A megtartó akaratunk erős. Tiszta, élhető világban szeretnénk élni.
Tegyünk érte!

GYÜLEKEZŐ 8.30-kor, vasárnap reggel, a Túrú-tanya melletti benzinkút parkolójában!


2015. november 19., csütörtök

AZ ÓCEÁNJÁRÓ KISPIACI LEGENDÁJA - VÖRÖS GÁBOR VETÍTÉSES ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA

2015. november 20-án, pénteken este!

Helyszín: Dobó Tihamér Képtár - Magyarkanizsa

Kezdés: 18.00 óra

A kispiaci Vörös Gábor évek óta egy óceánjáró luxushajón dolgozik felszolgálóként. Miközben körbehajózza a földgolyót, számtalan élmény és látnivaló kíséri kalandozásait. Ezekről, az egzotikus utazásokról, távoli világokról, szokásokról és a tengerjárás örömeiről vagy éppen árnyoldalairól vall a közönségnek, számos képpel illusztrálva egy hangulatos esti vetítéssel egybekötött előadáson.

Belépőjegy nincs, a szervezők várják a jó szándékú érdeklődőket!

2015. május 20., szerda

ÖSSZETARTOZUNK!


Június első hetére, a Trianon emléknap alkalmából a magyarországi Kelebia település meghívta a kispiaci helyi szervezetünket, hogy a Rákóczi Szövetség tagjai együtt vegyenek részt a központban felállítandó emlékhely avatásán, ahová egyesületünk bácskai földet visz, valamint a rendezvény végén koszorúzunk.
Kelebia művelődésszervező titkára Kovács Márta szíves invitálására a kispiaci Rákóczi Szövetség küldöttsége megfelelő módon szeretné képviselni a délvidéki magyarságot. A magyar állami szervekkel, a testvértelepülések, az intézmények, és az anyaországi civil szervezetekkel karöltve méltóképpen áll szándékunkban hangsúlyossá tenni a Nemzeti Összetartozás Napját, kiemelve az országhatárok mentén élő népcsoportok, települések együttműködésének fontosságát!
Június 7-én, vasárnap délelőtt mi is ott leszünk Kelebián, lélekben képviselve szülőföldünket.