LÓHÁTON A DÉLVIDÉKEN

Adai lovasok voltak kispiaci Rákóczi Szövetség vendégei

Múlt pénteken a kanizsai városi képtár helyi, horgosi és szegedi lovas emberekkel telt meg. Olyanokkal, akik a lovakkal együtt élnek, a mindennapjaik részét képezi a jószággal való törődés. Értik, fölvállalták az állataik gondozását, ugyanis alaptermészetüknél fogva maguk szeretik etetni, ápolni a hátasaikat, foglalkozni a sörényes, patás társaikkal, és törődni az istállóik környezetével.  Mert mint Gyarmat István lovas gazda fogalmazott: lehet a virágos, díszített udvart, a gyepet kikímélve, folyvást csak a külvilágnak hencegni a négylábú kedvencekkel. Csakhogy az nem lótartás, hanem arcoskodó fennhéjazás. Az adai Lovas Klub megalakulásának körülményeit elemezve a másik vendég, a szervezet vezetőségi tagja – Illés Ferenc – elmondta, hogy az ottani tömörülést is a ló szeretetének igénye hívta éltre. Az évek során, megerősödvén a klub számos követővel gazdagodott, akiket korra és nemre való tekintet nélkül a lovazással együtt járó öröm megélése hozott egy tető alá.

Ahogy sűrűsödik az ember körül az információáradat, a kor modernitásából fakadó megannyi stressz-helyzet, úgy fordul megint a figyelem a háziállatok felé. Már a legszűkebb lakásban is találni egy-egy aranyhörcsögöt, tengerimalacot. De aki teheti, mert udvara van – kutyát, macskát, nyulat, legalább valami kisállatot vesz a gyerekének. Az ilyen szülő hamarosan rádöbben: a szőrös, tollas, netán pikkelyes kedvenccel való bánásmód, a rendszeresség egyféle kötelességtudatot nevel a fiatalokba, és a háziállatok jelenléte jótékonyan oldja a felnőttek feszültségekkel teli mindennapjait is. Hát még ha olyan intelligens társsal kötjük össze a sorsunkat, mint egy ló! A kutya után talán a legrégebbi szelídítésünk eredménye, amit az évezredek során nem csak kísérőként, igavonóként, a munkában segítő barátként ismerhettünk meg: a ló, a nemessége révén sokszor példát tudott mutatni a gazdájának – az embernek is. A gyakorlatban is sűrűn megmutatkozik ló és ember egymásrautaltsága. Az adai lovasok a tavalyi esztendőben bő egy hetes túrán megtapasztalhatták, mekkora erő, akarat, a lovas gazdájuk iránti hűség és bizalom jellemzi a hátasokat. A Tisza vajdasági szakaszát körbekerülő túrájuk igazi próbatételt jelentett minden résztvevőnek. Átlag napi negyven kilométeres távot nyeregben végigülve, majd táborozva, kevés pihenővel sikerült minden szakaszt a várakozásoknak megfelelően teljesíteni. A túra legidősebb lovasa a hatvanhatodik évében járt, a legfiatalabb meg alig a tizenkettőt töltötte. Az eseményről készült dokumentumfilmben megszólaltatva viszont egyikük sem panaszkodott, sőt – kifejezték óhajukat, hogy a következő alkalommal is szívesen elmennének az embert-lovat egyaránt próbára tévő hosszú kirándulásra. Nem kell majd sokáig várakozniuk. Illés Ferenc beszámolójában szólt arról: a terveik között szerepel, már most szervezik egy nyári lovas túra programpontjait, a lehetséges útvonalat. Céljuk a horvát-szerb-bosnyák hármas határ megjárása. Augusztusban tucatnyi lovas indul majd rendezett sorokban az egyhetesre tervezett tereplovaglásra, amelyek állomásain, a nyugat-bácskai falvakban, a kistelepüléseken szándékaik szerint nem csak szállásra, ellátmányra lelnek, de a jelenlévőkkel megismertetik a régió nevezetességeit is.

-y 
A Magyar Szó napilap vonatkozó beszámolóját a rendezvényről ide kattintva olvashatja el!