A kispiaci Feszületnél

A kispiaci Feszületnél

2014. december 19., péntek

INKÁBB SZÍVVEL, MINT PÉNZZEL



Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja.
 Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.

(Kós Károly)

Csütörtök este a kispiaci Rákóczi Szövetség Helyi Szervezete évzáró közgyűlését tartotta. A tanácskozás összehívását nem csak az elnökség és a tagok közti eszmecsere indokolta, hanem a 2014-ben lezárult összes programjuk értékelése is.



Bevezetőjében Vörös László elnök üdvözölte az egybegyűlteket. Megelégedésének adott hangot, hogy a közelmúlt eredményes rendezvényei, a helyi szervezet akciói visszaigazolták a kispiaci civil mozgalom életképességét. A folytatásban ismertetve lettek az őszi-téli időszak aktivitásai. Számos hazai és magyarországi megmozdulást fémjelez a kispiaci Rákóczi Szövetség. Bácsalmás, Kelebia, Tótkomlós, Kisszállás mellett Magyarkanizsán szerveztek különféle honismereti, történelmi, környezetvédelmi témájú, vagy mint legutóbb - Dr. Bagdy Emőke révén - lélekerősítő előadásokat, amelyekre immáron több ízben telt házas közönség volt kíváncsi. A siker kulcsát a más szervezetekkel, intézményekkel való összefogásban látják. A kispiaci nonprofit szervezet önerőből tartja fenn magát, a szimpatizánsok, a közönség fölajánlásaiból szervezi a soron következő akcióit. Már a közeljövőben egy - az iskolákat segítő - tervet fognak megvalósítani, és a humanitárius tevékenységet is folytatják. Pósa Károly szerint a kispiaci szervezetnek tovább kell őriznie függetlenségét, a Szövetség közösségépítő szerepén túl csak a hitelesség az, ami szavatolja a népszerűséget. Januárban további színes programok lesznek a kispiaciak szervezésében. 17-én Szentesi Z. László magyarországi publicista mutatja be Törökországban készült könyvét, 30-án pedig a szabadkai Dr. Papp Árpád etnológus fog előadást tartani a kisebbség-többség viszonyáról, különös tekintettel a ma tapasztalható elvándorlásra.  
Zárszavában Arnold László alelnök megköszönte a tagok, szimpatizánsok eddigi munkáját, segítségét, és az ülés alatt bográcsban megfőtt vacsora előtt minden jó szándékú embernek meghitt Karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánt.  

A közgyűlés előtt fel lett díszítve a helyi szervezet céljaira fölajánlott helyiség, ahol a Nagyságos Fejedelem arcképe mellett nemzeti lobogónk és címerünk is méltó módon reprezentálta a Szövetségünk szellemiségét.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése